Tejtermékeket vont ki a forgalomból a NÉBIH

Tejtermékeket vont ki a forgalomból a NÉBIH

Egy Vas megyei tejtermékeket előállító üzem ellenőrzésekor, valamint az élelmiszer-minták laborvizsgálataiból számos szabálytalanságra fény derült. A tejben hozzáadott vizet, a tejfölnél és sajtoknál pálmaolajat Találtak a NÉBIH szakemberei.

Több élelmiszerbiztonsági és beltartalmi jogsértésre derült fény abban a Vas megyei tejtermékeket előállító üzemben, ahol december elején tartottak ellenőrzést a Nébih ellenőrei. A szakemberek a vizsgálat során jelöletlen, nem nyomon követhető, valamint többféle lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyagot is találtak. Egy tétel késztermék fogyaszthatósági ideje szintén lejárt. Az érintett tételek mennyisége több mint 700 kilogramm volt, melyeket a Nébih azonnali hatállyal kivont a forgalomból, továbbá forgalomba hozatalukat megtiltotta és elrendelte zár alá vételüket. Az állati eredetű élelmiszerek esetében a hatóság a megsemmisítést is előírta.

photo of milk bottle lot

A szakemberek öt termékből (tej, tejföl, vajkrém, kétféle ömlesztett sajt) mintát is vettek, melyek mindegyikénél jogsértést állapítottak meg. A fogyasztói tejnél víz, a tejfölnél és két ömlesztett sajtnál pálmaolaj jelenlétét mutatták ki.

Ezek nem megengedett összetevők, ezért hamisított terméknek minősülnek a jogszabályok alapján. A vajkrémnél és a tejfölnél az előírtnál alacsonyabb volt a zsírtartalom, továbbá a kétféle ömlesztett sajt szárazanyagra vetített zsírtartalma sem volt megfelelő – írta a Nébih.

A laboratóriumi vizsgálatok eredményei alapján az üzemben újabb helyszíni ellenőrzést tartottak a Nébih ellenőrei. A vizsgálat során nem megfelelőnek bizonyult termékeket a szakemberek azonnali hatállyal kivonták a forgalomból. További forgalomba hozatalukat megtiltották, továbbá elrendelték azok forgalomból történő visszahívását. A helyszínen fellelt jogsértő élelmiszerek hatósági zár alá kerültek. Ezek közül a lejárt, valamint a nem nyomon követhető tételek esetében a vállalkozás a megsemmisítési kötelezettségének – hatósági felügyelet mellett – már eleget tett.

Az alábbi termékeket hívták vissza a forgalomból:

1. Kemenesi tej 1L és 0,5L Fogyaszthatósági idő: 11.12.2021. Tételazonosító: L01P07,

2. Kemenesi tejföl 20% 300g Fogyaszthatósági idő: 03.01.2021. Tételazonosító: L24P01,

3. Kemenesi vajkrém magyaros 190g Fogyaszthatósági idő: 28.02.2021 Tételazonosító: VN 2011.30.1/1,

4. Kemenesi krémsajt natúr 1 kg Fogyaszthatósági idő: 20.01.2021. Tételazonosító: KSN201120/1/3,

5. Hőstabil vágható félzsíros ömlesztett sajt zsírtart. a szárazanyagban min. 25%m/m tömlős Fogyaszthatósági idő:16.12.2020 Tételazonosító: 000057

Az ügyben az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van – szögezte le a Nébih.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


*