Hónap: 2020 május

Szalmonellával fertőzött csirkemáj került Magyarországra

A NÉBIH közlése szerint lengyel kereskedők szalmonellával fertőzött baromfitermékeket értékesítettek az Európai Unió piacán. Szlovák és litván boltokba is került a szennyezett áruból. A litván bejelentés nyomán derült ki, hogy két magyar kereskedő is vásárolt a szalmonellás csirkemájbólírja a Magyar Nemzet.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bejelentése szerint a közelmúltban a litván hatóság tett bejelentést az Európai Unió riasztási rendszerén. A RASFF -rendszeren keresztül jelentették, hogy lengyel fagyasztott csirkecombban szalmonellát mutattak ki. A többirányú nyomon követés során derült ki, hogy a gyártótól származó, szintén fertőzött fagyasztott csirkemájból magyar kereskedőkhöz is jutott 800 kilogramm.

csirkemaj_szalmonella

A hivatal tájékoztatása szerint az uniós riasztási rendszeren keresztül csak az idén eddig 112 bejelentést tettek a tagállamok lengyel eredetű baromfihús szalmonella fertőzöttsége miatt. Ezek közül Magyarország négy esetben volt érintett. Három élelmiszer és egy állateledel alapanyagában mutatták ki a baktérium jelenlétét, a szükséges intézkedéseket minden alkalommal megtették a szakemberek.

Bár szalmonella fertőzések száma az összehangolt Európai Uniós és nemzeti védekezési programoknak köszönhetően csökken, de az utóbbi évtizedek nagy élelmiszer eredetű járványok okozóinak listáján továbbra bérelt helye van.

A legsúlyosabb élelmiszer eredetű megbetegedések az Amerikai Egyesült Államok legújabb kori történetében

A modern nyugati ember biztonságérzete nagymértékben és szinte minden téren megnőtt. E mögött a pozitív érzés mögött valós politikai, társadalmi, egészségügyi és gazdasági folyamatok húzódnak, melyek eredményeképpen valóban biztonságosabb lett a minket körülvevő világ. Soha nem volt ilyen kicsi a valószínűsége annak, hogy háború, éhínség vagy járványok következtében leljük halálunkat. A Földön évente sokkal többen lesznek öngyilkosok, mint ahány ember erőszakos (gyilkosság+háború) halált hal, többen halnak meg a túlsúlyból eredeztethető betegségek miatt, mint ahányan éhínség miatt és globálisan nézve is csak mutatóban és csak kis súlyozással maradt fertőző betegség a 10 leggyakoribb halál ok között.

A világ boldogabbik felén megúsztuk a háborúkat, járványokat és az éhínséget is. Végképp nem gondolnánk, hogy hűtőszekrénnyel, tartósítószerekkel, gyorsfagyasztással, a csomagolást is becsomagoló csomagolással megtámogatott környezetünkben pont a tányérunkról leselkedik ránk veszély. Azonban az élelmiszer eredetű megbetegedések még mindig szerepelnek a WHO 10-es halálozási listáján. Nézzük meg, hogy a nyugati világ legfejlettebb államában és nem mellesleg HACCP hazájában milyen nagy élelmiszer fertőzések voltak az elmúlt 40 év során és milyen következtetéseket vonhatunk le ezekből az esetekből.

Évente minden hatodik amerikai állampolgár esik át élelmiszer eredetű megbetegedésen. Az USA Járványügyi Ellenőrző és Megelőző Központja (Centers for Disease Control and Prevention, továbbiakban CDC) szerint ezekben az esetekben évente 128 000 kórházi ellátás és 3000 haláleset fordul elő. HACCP.

Ha az elfogyasztott étel veszélyes baktériumokat vagy toxinokat tartalmaz, akkor a fogyasztó ételmérgezést kaphat. A szalmonellózis például az Egyesült Államokban a kórházi ápolás egyik leggyakoribb oka, évente 19 000 eset fordul elő.

Nézzük az amerikai közelmúlt történelmének legnagyobb, élelmiszer eredetű járványkitöréseit, hogy hogyan lehet felismerni az ételmérgezést és azt, hogyan előzhetjük meg a bajt és hogyan segít ebben a HACCP.

Legnagyobb szalmonella fertőzések:

A szalmonella egyes szerotípusai egyedül az emberben fordulnak elő, míg mások haszonállatokat is megfertőzhetnek. A fertőzött állat húsából, tejéből vagy tojásából juthat az ételbe az alábbiak révén:

  • nem megfelelő élelmiszer-kezelés
  • nem biztonságos gyakorlatok a gazdaságokban
  • szennyeződés a gyártás vagy az elosztás során
  • szennyeződés a boltokban

Ha megnézzük ezt a felsorolást, akkor feltűnhet, hogy a farmtól egészen a kereskedelemig, az előállítási lánc minden szereplője szennyezheti a terméket, ezért volt már HACCP rendszer bevezetésekor is elvárás a fejlesztők részéről, hogy a HACCP-t a termelési és szolgáltatói lánc minden szintjén vezessék be.

A legtöbb ember négy-hét napon belül felépül a szalmonella fertőzésből. Az olyan tünetek, mint a hasmenés, láz és hasi görcsök, általában a fertőzés után 12–72 órával jelentkeznek. A kezelés magában foglalja a hasmenés elleni gyógyszereket, antibiotikumokat, valamint folyadék és elektrolitok pótlását.

2009: PCA-s mogyoróvaj

714 megbetegedés
9 halott

A Peanut Corporation Of America (PCA) mogyoróvajától 2009-ben 714 ember betegedett meg és ebből 9 elhalálozott. A járvány 46 szövetségi államban tombolt. Mivel a mogyoróvajat gyakran használják összetevőként számos termékben, beleértve a sütiket, kekszet, gabonapelyhet, fagylaltot, sőt még kutyakekszet is, ezért a fertőzés nagyon gyorsan terjedt és hatványozódott azoknak a termékeknek a száma, amit vissza kellett hívni. A társaság készítményeit több mint 3600-féle termékben használták fel. A PCA csődöt jelentett, PCA vezérigazgatóját, Stewart Parnellt 28 éves szabadságvesztésre ítélték, a szalmonellával fertőzött tételek szándékos és tudatos kiszállításáért. Ilyen hozzáállással mindegy, hogy van-e HACCP vagy nincs.

2011: Cargilles darált pulykahús

136 megbetegedés
1 halott

2011-ben a Cargill visszahívott 16000 tonna darált pulykahúst, amikor azt gyanította, hogy a hús szennyeződött egy antibiotikum-rezisztens Salmonella törzskel. A Cargill hibája legalább egy esetben halált és kb. 136 esetben megbetegedést okozott az Egyesült Államok 34 államában. A Cargill 1990-ben vezette be a HACCP rendszert. A PCA-val ellentétben ők azonnal és helyesen reagáltak és már a gyanú felmerülésekor elképesztő mennyiségű terméket hívtak vissza, megakadályozva ezzel egy sokkal nagyobb járványt.

2013: A Foster Farms csirkéje

634 megbetegedés
0 halott

2013-ban a kaliforniai csirketermékeket előállító Foster Farms-t gyanúsították, hogy összesen 634 fertőzést okozott. A fertőzést 29 államban és Puerto Rico környékén észlelték, de halálesetekről nem számoltak be. A társaság önkéntes visszahívást adott ki a Foster Farms márkájú csirketermékekre.

2015: Mexikói uborka

907 megbetegedés
6 halott

A Mexikóból importált szalmonellás uborka 907 embert fertőzött meg 40 államban és 6 ember halt bele a betegségbe. A terméket a Andrew & Williamson Fresh Produce cég forgalmazta. A fertőzést a Salmonella Poona szerotípus okozta.

Escherichia coli fertőzések az élelmiszerekben

Az Escherichia coli baktériumok melegvérű állatok tápcsatornájának alsó szakaszában élnek és a legtöbb szerotípus ártalmatlan. A veszélytelen törzsek a normál emberi bélflóra egyik legfontosabb alkotói, de egyes törzsek ételmérgezéseket okozhatnak. Az E. coli patogén törzsei toxint termelnek. A tünetek általában az expozíciót követő három-négy nap múlva alakulnak ki, melyek a következők:

  • hasmenés
  • véres széklet
  • hasi fájdalom
  • hányás
  • láz

Az E. coli fertőzések elleni védekezés alapvetően határozza meg a GMP és a HACCP személyi higiéniájára vonatkozó szakaszokat.

1993: Jack in the Box hamburgerek

732 megbetegedés
178 maradandó vese és agykárosodás
4 halott

Négy ember Washingtonban és Kaliforniában halt meg a Jack in the Box hamburgereitől, melyben szennyezett és alacsony hőfokon, rosszul átsütött húspogácsa volt. Különösen tragikus, hogy az elhunytak mind a négyen 10 év alatti gyermekek voltak. 732 megbetegedést regisztráltak, melyből 178 áldozat maradandó vese és agykárosodást szenvedett. Ez országszerte pánikot váltott ki, ami majdnem a gyorsétterem lánc végét eredményezte. A JITB a krízis elhárítása után, szakértők bevonásával, a vállalati hierarchia új struktúrájával, a minőségügy centralizálásával és a HACCP rendszer bevezetésével vette fel a harcot az élelmiszer biztonsági kockázatokkal.

Az eset nyomán az amerikai kormányzat szigorúbb rendeleteket vezetett be a hamburgerhúsok sütésével kapcsolatban, ugyanis kiderült, hogy az étteremlánc betartotta az akkori szabályozásnak megfelelő, 60 C°- os minimális sütési maghőmérsékletet. Az eset nyomán a rendeletet módosították és minimum 68 C°-os maghőt irányoztak elő.

2006: A Dole féle bébi spenót

205 megbetegedés
3 halott

A járvány szeptemberben kezdődött és összesen 26 államra terjedt ki. Nem sokkal később az Élelmiszer- és Gyógyszerügynökség (FDA) az E. coli fertőzéseket a Dole főtt spenóthoz kapcsolta. Három ember halt meg, 31 főnél veseelégtelenség lépett fel, és összesen 205 ember betegedett meg, akik valamennyien hasmenéstől szenvedtek és súlyos mértében kiszáradtak. A járvány kitörésekor a Dole az egész országból visszahívta az összes spenót termékét. A hatóság emberei szerint a szennyezés valószínűleg egy szarvasmarha farmról származott, amely földet bérelt egy spenót termesztő számára. Az eset után a Dole vállalat HACCP rendszert vezetett be, melynek a pilot verziójában az FDA működött közre.

2006: Taco Bell gyorsétterem

71 megbetegedés
0 halott

2006 decemberében egy E. coli járvány tört ki a Taco Bell gyorsétterem lánc termékeiben található szennyezett salátától. 71 vásárló betegedett meg öt szövetségi államban. Nyolc embernél alakult ki veseelégtelenség, és 53 ember került kórházba. A járványt követően ezek az államok szigorúbb előírásokat vezettek be a vágott saláta kezelésére. A Taco Bell étteremláncnál annak ellenére csúszott be a hiba, hogy a HACCP rendszert működtettek, sőt 1998 óta az összes beszállítójuktól megkövetelték a HACCP-t.

2015: Chipotle Mexican Grill gyorsétterem

55 megbetegedés
0 halott

Október és november között a Chipotle Mexican Grill gyorsétterem hibái okoztak megbetegedéseket. Az E. coli járvány 11 államban 55 embert érintett, 22 esetben kórházi ápolást kellett igénybe venni, haláleset nem történt, de sok áldozat felépülése éveken keresztül tartott. A gyorsétterem lánchoz köthető második járvány kitörésekor öt ember megbetegedett az E. coli különböző törzseitől, köztük a shiga toxint termelő STEC törzstől. A járvány kitörésének azóta sincs megerősített oka. Az eset után a gyorsétterem lánc új sztenderdeket vezetett be a minőségbiztosítási rendszerében és a HACCP rendszerét is felülvizsgálta.

Botulizmus esetek

A Clostridium Botulinum nevű anaerob baktérium által termelt botulinum toxin a természetben előforduló legerősebb méreg.

6 milliószor erősebb a közismerten veszélyes ciánnál. A földeredetű baktérium csak kivételes esetekben szaporodik az emberi szervezetben, leggyakrabban az élelmiszereinkbe jutva, ott elszaporodva és toxint termelve okoz mérgezést. A botulizmus tünetei általában 18-36 órával az expozíció után kezdődnek, és a következőket foglalják magukban:

  • nyelési vagy beszédzavarok
  • homályos látás
  • hasi fájdalom
  • izomgyengeség
  • izombénulás
  • légzőizmok bénulása, fulladás

Ennek a betegségnek a kezelése kórházi ápolást igényel és ellenszérumot kell alkalmazni. Az antibiotikumos kezelés leggyakrabban hatástalan, mert nem a baktérium okozza a betegséget, hanem az általa termelt toxin.

1977: Trini és Carmen forró szósz

58 megbetegedés
0 halott

Az amerikai történelem egyik legnagyobb botulizmus-fertőzése a Michigan-i Pontiacban történt. A mexikói Trini & Carmen étterem vendégei márciusban jelentették az ételmérgezés tüneteit. A forrást a helytelenül tartósított, házi készítésű üveges konzerv jalapeño paprikából készült csípős mártásra vezették vissza. Néhány napon belül az éttermet bezárták, és szennyezett paprika üvegeket lefoglalták. Nem jelentettek halálesetet, de 58 ember beteg lett. Az étterem vezetői többszörösen hibáztak. A paprika konzervek készítésekor nem tartották be a hőkezelési szabályokat, nem használtak savanyító anyagot, de még tartósító szert sem.

Ezek közül bármelyik megakadályozhatta volna vagy a baktérium szaporodását, vagy a méreg termelését. Ezenkívül amikor a befőttes üvegek egy része egyszerűen felrobbant, akkor sem dobták ki a többi üveget, hanem továbbra is felhasználták a csípős szósz gyártásához. A rendeletek és a HACCP előírásainak betartásával egyszerűen meg lehetett volna előzni a mérgezéseket, ugyanis az étterem tevékenységi körében nem szerepelt a konzerv készítés.

2015: Házi konzerv burgonya

29 megbetegedés
1 halott

A CDC szerint az elmúlt 40 év legnagyobb botulizmus-mérgezése az Ohio állambeli Fairfield megyében történt 2015-ben. A fertőzés 29 embernek okozott megbetegedést és egy esetben halálos kimenetelű légzési elégtelenséget. A fertőzés forrását arra a helytelen metódussal eltett házi konzervburgonyára és az ebből készült burgonyasalátára vezethették vissza, amelyet az áldozatok egy egyházi pikniken fogyasztottak. A konzerv készítésekor 100 C° alatti hőkezelést alkalmaztak, melynél a spórás Botulinum életben maradt és a kedvező körülmények között méreganyagot termelt. A konzervek nyitása után még főzéssel inaktiválható lett volna a toxin, de a salátához melegítés nélkül használták fel a burgonyát. Ennél az esetnél fel sem merült a HACCP rendszer megléte, hiszen házi készítésű konzerv okozta a megbetegedést.

Lisztéria fertőzések

A lisztéria a legvirulensebb élelmiszer útján terjedő patogének egyike. A lisztéria fertőzések a klinikai esetek 20-30 százalékában halállal végződnek. A liszeteriózis változatos tüneteket produkálhat, úgymint: szepszist, meningitiszt, tüdőgyulladást, terhes nőknél vetélést és halva születést. Az újszülöttek, az idősebb felnőttek és a gyengült immunrendszerrel rendelkezők magas kockázatnak vannak kitéve.

Ez a típusú fertőzés általában a fertőzött ételek fogyasztását követő néhány napon belül alakul ki. Leggyakoribb tünetek a következők:

  • fejfájás
  • zavar
  • egyensúly elvesztése
  • rohamok
  • láz
  • fáradtság
  • izomfájdalom

A kezelés során erős antibiotikumokat alkalmaznak.

1985: A Jalisco Products mexikói típusú lágy sajtja

142 megbetegedés
28 halott
20 vetélés

1985-ben nyolc hónap alatt egy lisztéria járvány 142 Los Angeles megyei lakost betegített meg és 10 újszülött és 18 felnőtt halálához vezetett. Ez a járvány volt a felelős 20 vetélésért is. Egy mélyreható vizsgálat összekapcsolta a halálesetekkel a Jalisco Products mexikói lágy sajtjait. New England Journal of Medicine szerint , a járvány feltételezett oka a nem pasztőrözött tej felhasználása sajtkészítés céljára. A vállalat a termékeit önként visszahívta.

1998-1999: Hot dogok

100 megbetegedés
14 halott
4 vetélés

A szennyezett hot dogokból származó Lisztéria fertőzés 1998 és 1999 között legalább 100 embert érintett 24 államban, 14 felnőtt halálát és négy vetélést okozva. A szennyezés kilenc húsipari márkát érintett, köztük a Sara Lee Deli Meat-et és egy michigani gyártóüzemből terjedt szét.

2002: A Pilgrims Pride pulykahús

46 megbetegedés
10 halott

A Pilgrim’s Pride szeletelt pulykája Lisztéria fertőzést okozott Pennsylvania, New York, New Jersey, Delaware, Maryland, Connecticut, Massachusetts és Michigan területén. Ez vezetett 7 felnőtt halálához és 3 halvaszületéshez. A vállalat 12,5 millió kg baromfiterméket hívott vissza.

2011: Sárgadinnye

147 megbetegedés
33 halott

2011-ben 33 ember elhunyt a szennyezett sárgadinnyétől. Összesen 147 ember betegedett meg. A vizsgálatok megállapították, hogy a járvány kitörésének forrása a Jensen Farms csomagolóüzeme.

Élelmiszerhez köthető hepatitis A fertőzések és a HACCP-vel nem rendelkező beszállítók

Okozója a hepatovírus nemzetségébe tartozó Hepatitis A vírus. Tünetei lehetnek:

  • láz
  • sárgaság
  • sötét vizelet
  • hasi fájdalom
  • közös festék
  • hányás
  • étvágytalanság

A betegség hosszú lefolyású, a tünetek átlagosan 8 hétig fennmaradnak. A terjedése fertőzött széklettel történik és a terjesztésben nagy szerepet játszanak a legyek. Nincs specifikus orvosi beavatkozás a hepatitis A kezelésére, de az orvosok általában a pihenést, a megnövelt folyadékbevitelt és a személyi higiéniai szint növelését javasolják.

1997: Fagyasztott eper az iskolai ebédprogramban

153 megbetegedés
0 halott

A Michigan állambeli Calhoun megyében hepatitis A járvány tört ki, 153 embert megbetegítve. A járvány egy mexikóból származó és egy dél-kaliforniai cég által feldolgozott fagyasztott eperhez kapcsolódott. A fagyasztott termékeket iskolai ebédprogramban használták fel és 6 szövetségi államban osztották szét.

2003: Chi-Chi’s salsa és chili con queso

555 megbetegedés
3 halott

A legnagyobb hepatitisz A járvány kitörése egy Chi-Chi étteremben történt, a pennsylvaniai Monacában. Három ember halálát okozta és 555 embert betegített meg. A kitörés a Mexikóból behozott szennyezett zöldhagymára vezethető vissza, amelyet az étterem salsa- és chili con queso-ban használnak. Az étteremlánc ma már nem működik.

2016: Trópusi turmixok fagyasztott eperrel

143 megbetegedés
0 halott

A 2016 –os hepatitis A járvány a Tropical Smoothie Cafe éttermekből kiindulva kilenc államot érintett. A CDC számolt be róla, hogy 143 ember megbetegedett, miután Egyiptomból behozott fagyasztott eperrel készített turmixokat ivott. A fogyasztók közül 56 kórházba került. A járvány nem követelt halálos áldozatot. Ennek a megbetegedési hullámnak a tanulsága, hogy a HACCP meglétét a beszállítóktól is meg kell követelni.

Védje fogyasztóit és a vállalkozását

Az itt felsorolt esetek többsége egy kis odafigyeléssel megelőzhető lett volna. A higiéniai rendeletek, a jó gyártási gyakorlat, a NÉBIH ajánlásai, a HACCP rendszerek bevezetése és lelkiismeretes működtetése az élelmiszerkezelési szabályok betartatása hatékony megelőző intézkedések az élelmiszervállalkozók számára, hogy megvédjék fogyasztóikat.
Amennyiben vállalkozásának szüksége van HACCP-rendszerre, forduljon hozzánk bizalommal.

Hivatkozások:

https://www.orlandoweekly.com/Blogs/archives/2020/04/09/florida-food-safety-experts-answer-your-most-paranoid-grocery-disinfecting-questions

https://ourworldindata.org/homicides

https://www.who.int/mental_health/prevention/suicide/suicideprevent/en/

https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_armed_conflicts_in_2019

https://www.cdc.gov/foodborneburden/2011-foodborne-estimates.html

https://delishably.com/food-industry/Major-Restaurant-Food-Poisonings-of-the-Past-40-Years

https://www.cdc.gov/mmwr/preview/mmwrhtml/mm6429a6.htm

https://www.cdc.gov/listeria/outbreaks/cantaloupes-jensen-farms/index.html

https://www.cdc.gov/MMWR/preview/mmwrhtml/00047129.htm

https://www.cdc.gov/mmwr/preview/mmwrhtml/mm5247a5.htm

https://www.cdc.gov/hepatitis/outbreaks/2016/hav-strawberries.htm

https://www.cdc.gov/foodborneburden/2011-foodborne-estimates.html

https://fesmag.com/features/foodservice-issues/1891-a-food-safety-focus-jack-in-the-box

Interjú a koronavírus terjedésével kapcsolatos élelmiszer biztonsági kérdésekről

Nemrég olvastam egy cikket egy külföldi oldalon, melyben a koronavírus terjedésével kapcsolatos élelmiszer biztonsági kérdésekre válaszoltak a Floridai Egyetem szakértői. Úgy érzem, hogy a magyar emberek is hasznos válaszokat kaphatnak a témával kapcsolatban, ezért megosztom veletek.

Bevásárláskor vagy kiszállításnál valóban szükség van rá, hogy fertőtlenítsük a bejárati ajtó fogantyúját, amelyet a kézbesítő srác megérintett?

Tényleg kesztyűben kell megfogni a szatyrokat?

Le kell-e törölnünk az összes csomagot?

Érdemes-e bepermetezni a zöldségeket fertőtlenítőszerrel?

Végre világos útmutatást kaptunk szakértők részéről. A Floridai Egyetem három szakembert kért fel a Nemzeti* Élelmiszer- és Mezőgazdasági Tudományok Intézetétől, hogy válaszoljon ezekre és ezekhez hasonló kérdésekre.

A szakértők:

  • Keith Schneider, az élelmiszerbiztonság professzora, Floridai Egyetem
  • Andrea Nikolai, tudományos munkatárs, Floridai Egyetem
  • Amy Simonne, az élelmiszer-biztonság és -minőség professzora, Floridai Egyetem

Érdemes-e a bevásárlás vagy kiszállítás után az élelmiszereket “karanténban” hagyni az autóban vagy a garázsban, hogy ezzel csökkentsük a koronavírus terjedését?

Schneider: Először is, ne hagyjon romlandó és hűtést igénylő ételeket a hűtőszekrényen kívül, mert ezek élelmiszereredetű megbetegedésekhez vezethetnek.

Továbbá nincs bizonyíték arra, hogy a koronavírus élelmiszerekkel terjedne. Ha aggódik, hogy az élelmiszerek felületei is hordozzák a vírust, akkor a legjobb amit tehet az, ha a vásárolt élelmiszerek megfelelő helyre pakolása után kezet mos. Ha le szeretnénk törölni a dobozokat és flakonokat, akkor meg kell győződnünk róla, hogy a fertőtlenítő szerek nem érintkeznek az élelmiszerrel, mivel a legtöbb fertőtlenítőszer fogyasztása ártalmas az egészségre. Ha úgy ítéli meg, hogy valamelyik magas kockázatú csoportba tartozik, használjon fertőtlenítő törlőkendőt a csomagoló anyagok megtisztításához, de ez nem ajánlott. A kézmosás a vásárlás előtt és után, valamint a megfelelő védőtávolság betartása továbbra is a legjobb módszer a betegség csökkentésére.

red and black round fruits



Az élelmiszer előállítás a másik terület, amellyel kapcsolatban sok kérdés merül fel. Nincs is bizonyíték arra, hogy a COVID-19 élelmiszerekkel terjedne. Friss termékek étkezés előtti mosása jó ötlet a szennyeződések eltávolítására. Nem kell mosni például az előrecsomagolt salátakeverékeket, mivel ezek mosottak. Nem ajánlott a termékeket mosogatni mosogatószerrel vagy bármilyen mosószerrel.

Nem tudom elégszer megismételni: Jelenleg nincs bizonyíték az élelmiszerekkel történő átvitelről a koronavírus esetében. A CDC** nem kapott ilyen figyelmeztetést. A legjobb tanács, hogy vásárlás előtt és után mosson kezet.

Használhatunk-e készpénzt a vásárláshoz?

Schneider: Igen, de a készpénzt úgy kell kezelni, mint bármely más felületet, amelyet egy másik ember megérint. Miután megérintett valamit, amelyet egy másik személy megfogott, mosson kezet és/vagy használjon fertőtlenítő gélt.

Fertőtlenítenünk kell-e az élelmiszereket, hogy megelőzzük a koronavírus terjedését?

Schneider: Nem szükséges fertőtleníteni az élelmiszert a koronavírus megelőzése érdekében – mondják az egészségügyi tisztviselők. Számos forrás, köztük a CDC is, ezt hangoztatja.

Nikolai: Csökkentse a kockázatot, ha belép egy élelmiszerboltba. A boltba történő belépéskor használjon kéztisztítót, és a távozás után a lehető leghamarabb tisztítsa meg vagy mossa meg a kezét. Számos élelmiszerbolt követi a CDC tisztítási és fertőtlenítési irányelveit. A vásárlás megkezdése előtt tisztítsa meg a kosár fogantyúját.

Az alábbi néhány tanács megfogadásával csökkenthető a vírus terjesztésének valószínűsége:

• Először is a termékek kiválasztásánál kerülje el, hogy a többi terméket is összefogdossa. Ezenkívül kerülje egyéb felületek vagy tárgyak felesleges érintését. És ne érintse meg a száját, az orrát vagy az arcát. Ez egyéb helyzetekben is fontos lehet manapság.

• Másodszor, próbálja meg a védőtávolságot a lehetőségekhez mérten fenntartani. Ezt nehéz megtartani egy baráti látogatáskor, de a bevásárlások ne legyenek társadalmi események. Korlátozza a személyes interakciókat, és próbálja megtartani a 1,8 méteres távolságot. Egyes üzletek padlómatricákat helyeztek el a biztonságos távolságok betartása érdekében. Ez egy nagyszerű ötlet.

Simonne: Olyan emberekről hallunk, akik kesztyűt viselnek az élelmiszerboltokban. Ez nem feltétlenül hatékony védekezés, ha a kesztyűt kézmosás nélkül veszi fel. Ha a kesztyűt nem cseréli, amikor az szennyeződött, akkor a kesztyűvel is tovább lehet vinni a fertőzést.

Érdemes-e a gyümölcsöket és zöldségeket 20 másodpercig mosni vagy áztatni szappanos vízben?

Schneider: Nem. Nincs bizonyíték a koronavírus élelmiszerek útján történő átvitelére. Szappan és mosószerek bevitele gyomor-bélrendszeri zavart okozhat.

Simonne: Egyes orvosok*** azt tanácsolják az embereknek, hogy mossák meg a gyümölcsöket és zöldségeket szappannal. Ez semmiképpen sem javasolható. Íme néhány tanácsadás az FDA****-tól, amelyeket a Floridai Egyetem / Élelmiszer- és Mezőgazdasági Tudományok Intézete javasol:

• Friss termékek előkészítése előtt és után mossa a kezét meleg vízzel és szappannal 20 másodpercig.

• A sérült részeket távolítsa el az előkészítés előtt.

• Öblítse le a termékeket, mielőtt meghámozná, így csökkenthető a baktériumok és vírusok száma, amelyek a késről a gyümölcsre vagy a zöldségre kerülnek.

* Amerikai Egyesült Államok

** Centers for Disease Control and Prevention

*** Ha volt ilyen eset, akkor az Amy Simmone szerint az Egyesült Államokban történt. ****Food and Drug Administration ( az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala )

Szerző: Jessica Bryce Young

Megjelenés ideje: on Thu, április 9, 2020

Megjelenés helye: https://www.orlandoweekly.com/

https://www.orlandoweekly.com/Blogs/archives/2020/04/09/florida-food-safety-experts-answer-your-most-paranoid-grocery-disinfecting-questions

Amennyiben vállalkozásának szüksége van HACCP-rendszerre, forduljon hozzánk bizalommal.